Támogatások, a gazdaságvédelmi akcióterv II. ütemének részletei 

 

Támogatások bizosításával segít az állam a vállakozásoknak és a magánszemélyeknek, átvészelnii a korona vírus általi veszélyhelyzetet. Elindult a gazdaságvédelmi akcióterv második üteme, Orbán Viktor tegnapi bejelentése után, a Magyar Közlönyben megjelent, a járvány elleni védekezési alapról és a gazdaság védelmi alapról szóló kormányrendelet is. A kormányrendeletben olvasható, hogy a magyar kormány jelentős forrásokat különített el a járvány elleni védekezésre. A járvány elleni védekezési alapot kinyitotta és ebbe 663 milliárd Ft értékű kezdő pénzügyi keretet különített el, emelet létrejött az EU-ból érkező járvány elleni támogatásoknak az alapja is, ami ez a célt szolgálja, hogy a védekezésre, az Európai Uniós támogatások ide is megérkezhetnek.

A támogatások az egész gazdaságra kiterjednek, néhány részlet a Gazdaságvédelmi akcióterv második üteméből:

70%-ot vállal át az állam
  • A kormány, három hónapig, 70 %-ban átvállalja a munkavállalók bérét, de csak abban az esetben, ha rövidített munkaidőben dolgoznak és nem otthon vannak a munkavállalók. A kutatás-fejlesztésben dolgozók 40 %-os bértámogatást kapnak. Ezt az intézkedést nem kötik a rövidített munkavégzéshez.
Turizmus megsegítése
  • A turizmusban az év végéig felfüggesztik az idegenforgalmi adót. A turizmus támogatására 600 milliárd forintot fordít a kormány, valamint felújítási támogatást kapnak a vendéglátóipari vállalkozások.
Szép-kártyák
  • A Szép-kártya szociális hozzájárulási adója június 30-ig 4 százalékra csökken. Emelkednek a keretösszegek: a közszférában 200 ezerről 400 ezer forintra, a versenyszférában 450 ezerről 800 ezer forintra.
Társadalombiztosítás
  • Megmarad a társadalombiztosításuk mindazoknak, aki fizetés nélküli szabadságon vannak.
Hitelgaranciás tőkeprogram
  • Adócsökkentések, beruházási támogatások és kedvező konstrukciójú hitelek várhatók a turizmus, egészségipar, a közlekedés és logisztika, az építőipar, a mezőgazdaság, élelmiszeripar és a kreatív ipar támogatására. A munkaadók csődjének elkerülése érdekében, hitelgaranciás tőkeprogramot hoznak létre 2000 milliárd Ft értékben, 500 milliárd Ft állami garanciával. A hitelek a nagyvállalatok és a kkv-k számára is elérhetők lesznek.
13. havi nyugdíj
  • A kormány fokozatosan visszaépíti a 13. havi nyugdíjat. 2021-ben egy heti plusznyugdíjat kapnak a nyugdíjasok, majd a következő években további egyheti összeggel növelik, amíg vissza nem áll a teljes 13. havi nyugdíj. Folytatódik a nagycsaládosok autóvásárlási programja is, a családi pótlék pedig a veszélyhelyzet végéig automatikusan tart. A gyermekek otthongondozási díjára (GYOD) vonatkozó jogosultságokat meghosszabbítják: ez a veszélyhelyzet végét követő második hónap végéig nem szűnik meg. A családi pótlékra való jogosultság nem a 2019/2020-as tanév utolsó napjáig, hanem annak a hónapnak a végéig jár, amikor a veszélyhelyzet megszűnik.
Szochó csökkenés
  • Július 1-jétől 2 százalékkal csökkentik a szociális hozzájárulási adó mértékét.
Könnyítések az adminisztrációban
  • Felgyorsítják az áfa-visszaigényléseket, a normál adózóknak 75 napról 30 napra, a megbízható adózóknak 30 napról 20 napra. Különböző fizetési kedvezményeket vezet be a kormány, például részletfizetést, vagy fizetési halasztást. Nem érheti joghátrány az adózókat az adózói minősítések terén akkor sem, ha a veszélyhelyzet miatt valamilyen adózási mulasztást követnek el. A munkavállalók elektronikus formában is benyújthatják a betegszabadságról szóló dokumentumokat. Szeptember 30-ig elhalasztják a beszámolókat és a hozzájuk kapcsolódó éves adóbevallásokat.
Képzések
  • Vállalati leállásra reagáló képzések indulnak, átképzik, vagy továbbképzik a vállalatoknál éppen nem szükséges munkavállalókat. Ezekre az átképzésére azonnali online képzések indulnak, a képzések tandíját 95 százalékban a költségvetésből finanszírozzák. A munkahelyüket elvesztők 0 százalékos felnőttképzési diákhitelt biztosítanak az átképzés költségeinek fedezésére. Az egyetemi hallgatók egyszeri, 500 ezer forintos szabad felhasználású, 0 százalékos hitelt igényelhetnek.
Egészségügy
  • Létrejön az Egészségipari Innovációs Ügynökség, amely koordinálja az egyetemek és magáncégek orvosi kutatásait.

Forrás: ado.hu

Reálisan nézve az eseményeket:

A fentiekben idézett intézkedések, mindegyike azt a célt szolgálja, hogy a gazdaság, a vállalkozások és a magánszemélyek is, a lehetőségekhez mérten, legkisebb veszteségekkel vészeljék át, a korona vírus általi veszélyhelyzetet.

Viszont egy felelősségteljes cégvezetőnek, saját magának, is gondoskodnia kell, vállalkozásának fennmaradásáról és fejlesztéséről.Még az ilyen nehéz helyzetben is, szem előtt kell tartani a jövőt és a terjeszkedést. A palyazatnekem.hu csapata, éppen ebben tud segíteni.

Ellenőrizze le, hogy vállalkozása, milyen támogatásokra jogosultak most és a pályázatfigyelést bízza ránk, hogy mindig tudjon a rendelkezésére álló lehetőségekről!

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com