Pályázatokról magyarul.

Bla-bla nélkül!

 

 

Pályázatikról magyarul címmel tartottam, webináriumot tegnap este, az egyik Facebook csoportunkban. Az élő bejelentkezés elsődleges célja az volt, hogy nyilvánosan választ tudjak adni, a legtöbbet feltett kérdésekre, és közérthetően be tudjam mutatnia pályázatok világát. Nagyon sokan hallottak már a pályázatokról és arról, hogy támogatásokat lehet igényelni az államtól, az Eu-tól, de olyan tájékoztatásokkal én nem találkoztam, ahol egyszerűen és érthetően foglalják össze ezeket.

Természetesen én sem tértem ki minden részletre, hiszen az több 10 órás videóanyag lenne.

De azért a legfontosabb pontokra kitértem, hogy egy képet tudjak adni a pályázatokról.

 

Fontosnak tartom, hogy amikor egy témáról valakivel beszélgetek, akkor mind a két fél pontosan tudja és megértse, hogy miről is van szó. Ezért s adtam az előadásnak azt a címet, hogy „Pályázatokról magyarul.”

pályázatfigyeléssel kapcolatos vélemények 2

Több visszajelzést is kaptam a webinárium után, több csatornán is, hogy sokat segített azoknak, akik megnézték vagy meghallgatták. Mivel cégünk elsődleges küldetése segíteni az embereknek, hogy a túlbonyolított pályázati világban megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyekkel el tudják érni céljaikat és meg tudják valósítani fejlesztéseiket ezért a webinárium videófelvételét nyilvánossá teszem. A videó elérhető ITT!

Kérdések, amelyekre választ adok:

 

Mik is azok a pályázatok?

Milyen pályázatok vannak?

Mekkora összegek igényelhető pályázatok keretében?

Kik adhatnak be pályázatokat?

Milyen dolgokat támogatnak pályázatin pénzből?

pályázatokról magyarul

Ezeken túl arra is kitérek, hogy pl: egy vállalkozás esetében milyen adatokat kell megvizsgálni, hogy leellenőrizhető legyen a vállalkozás jogosultsága egy adott pályázatra.

Az elmúlt hónapokban, talán ezzel a kérdéssel találkoztam legtöbbet. „Mi kell ahhoz, hogy megnézze milyen pályázatokra jogosult a vállalkozásom?” A videóban is kitérek arra, hogy mik azok a dolgok, amiket minimális szinten meg kell vizsgálni. Sokan úgy gondolják, hogy az már elegendő információ számunkra, hogy elmondják, a tevékenységüket és a vállalkozás formáját.

 

De sajnos el kell keserítenek mindenkit, ezzel kapcsolatban. EZ NEM ELÉG!

 

Ahhoz, hogy valósan elérhető pályázati lehetőségekről, tudjunk tájékoztatást adni az érdeklődőknek, összetett folyamatot kell elvégeznünk. A vállalkozásról megadott adatokat össze kell vetnünk az elérhető pályázatok kiírásaiban szereplő elvárásokkal. Valljuk be őszintén ez nem kis munka.

Ezért nem is lehet erre a kérdésre azonnal részletes és pontos választ adni.

 

Illetve ez az oka annak is, hogy a legtöbb pályázatfigyelő szolgáltatás, (főleg az ingyenesek) arról szólnak, hogy hírlevélben tájékoztatást küld a pályázatfigyelő a megjelent pályázatokról és nem szűri le pontosan a jogosult. Egy vállalkozásnak kiküldik az összes olyan pályázat felhívását vagy jobb esetben összefoglalóját, egy vállalkozás beadhat pályázatot. Függetlenül attól, hogy az a pályázat megfelelő-e számára. Sajnos ezek a szolgáltatások azok, amelyek miatt sokan nem mernek egy külön szakembert megbízni, hogy figyeljék a számukra megjelenő lehetőségeket, mert félnek, hogy csak hírlevelekkel fogják őket bombázni.

 

Ezt mi a palyazatnekem.hu-nál teljesen megértjük, és pontosan ezért alakítottuk ki az online pályázatfigyelő szolgáltatásaink.

 

A mi rendszerünknek köszönhetően, az ügyfeleink, a szolgáltatás megvásárlása után, szinte azonnal el tudják érni azokat a pályázatokat, amelyeknek megfelelnek. Mindezt, egy a részükre létrehozott felhasználói fiókban tehetik meg. Nincsenek felesleges pályázatok, és nincsenek felesleges hírlevelek.

Csak minőségi pályázatfigyelés és pályázatkeresés.

 

Illetve minden szolgáltatás tartalmaz, egy személyre szabott pályázati tanácsadást, ahol a további felmerülő kérdésekre adjuk meg a válaszokat.

 

Tudj meg mindent a pályázatokról, magyarul!

 

Ismerd meg szolgáltatásaink!
 
Téged milyen pályázatok érdekelnek?

 

Lakossági vagy vállalkozói pályázatok?

 

Válaszodat, írd meg hozzászólásban!

 

 

Forrás: youtube

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com